Levendulaszörp recept plusz két kihagyhatalan levendulás finomság a nyárra

Ismerőseim előtt nem titok, hogy finoman szólva sem kedvelem a levendulát. Amikor ennek hangot adok, akkor rájövök, hogy nem is vagyok ezzel egyedül, mint sokáig hittem. Természetesen ez a bejegyzés most nem azoknak szól, akik olyan "hibásak", mint jómagam.

Itt a szezon! Hurrá! Kis hazánkban már számos ültetvényen, sok-sok hektáron termesztik ezt a lila illatözönt. De kiskertekben, sőt balkonokon is felbukkan egy-egy lila színfolt. A termesztésével nincs nagy gond, talajra igénytelen, elég neki, ha kellően fel tud melegedni a talaj és sok napot kap. Ez a kettő nyilván szoros összefüggésben áll egymással. Kevés vízzel beéri és évente akár háromszor is arathatjuk a virágokat. De mit kezdjünk a megtermelt, begyűjtött levendulával?

1.levendulás limonádé

Hozzávalók:

1 liter hideg víz

2 dl forró víz

1 evőkanál friss levendula virág (Ha szárítottból csinálod, akkor kevesebb kell. Fanatikusok púpozhatják a végtelenségig.)

2 citrom leve

1/2 bögre kristálycukor (Ezért én nem szoktam elővenni a mérleget. A második alkalommal már nagyon méregetned sem kell majd.)

limonádé hortorium módra
limonádé hortorium módra


Elkészítése: 2 dl vizet felforralunk, de nem forrázzuk le vele a levendula virágot, mert az ízanyag az illóolajában rejlik, ami, mint a neve is mutatja könnyen elillan. Várunk pár percet és utána öntjük a levendulára. Érdemes ezt mindjárt egy szűrős bögrében elintézni, mert kb 5 perc után le kell szűrni. (Illetve nem kell, mert ugye ehető, de aki nem szereti darabosan a limonádét, jobb, ha megteszi.) Ezután mehet bele a cukor. Amíg meleg a víz, könnyebben olvad. Utána pedig a citromlé és a víz.

Egy hortoriumos tálalás pedig egy újabb extra élményt ad hozzá. Búvárok a limonádéban? Ilyen is csak nálunk van. De ezen kívül mennyi nyári vagy akár levendulaszüreti emlék megörökíthető volna...

Ha felveszed velem a kapcsolatot az info@hortoriumgarden.hu címen vagy Facebook üzenetben és elmondod, hogy milyen emléket, hangulatot, esetleg hobbyt vagy eseményt látnál szívesen benne, akkor segítek kiválasztani hozzá a megfelelő üveget, hiszen nem csak ebben a formában lehetséges mindez.

A végeredmény egy garantáltan egyedi darab lesz, amiről a vendégeid nem tudják majd levenni a szemüket vagy ajándékként elkápráztathatod vele egy barátodat.

2.levendulaszörp

Hozzávalók:

1/2 kg cukor

1/2 liter víz

10 citrom leve kifacsarva (Esetleg, ha bio citromot használunk és szeretjük, akkor a lereszelt héja is.)

½ liter levendulavirág (Ez lehet szárított is, abban koncentráltabb az aroma, kevesebb is elég.)


Elkészítése: A vízből és a cukorból szirupot főzünk. Amikor elolvadt az összes cukor, gyakrolatilag kész is. Levesszük a tűzről és beletesszük a citromot és a levendulát. Pár órát állni hagyjuk (lehet egy egész éjszakát is, ettől kezdve a cukor tartósít),majd leszűrjük. Szűrés után egyet forralunk rajta és azon melegében mehet az üvegekbe. Száraz dunsztbe tesszük és már kész is van. Figyelem, nem lesz lila!

3.levendulafagyi

Hozzávalók:

2,5 dl tej

2,5 dl tejszín

20 dkg mascarpone vagy natúr krémsajt

1 tojás

2 tk. levendula

12 dkg cukor


Elkészítése: A tejet és a tejszín összekeverve felmelegítjük. Ne forrjon! Beleszórjuk a virágokat és hagyjuk állni, hogy kioldódjon az íz. A tojással a cukrot elkeverem egészen fehéredésig. Ehhez kis adagonként hozzákeverem a mascarponét. Kézi habverővel talán a legegyszerűbb. Amikor az összes sajtot belekevertem, jöhet hozzá szintén kis adagokban a tejszínes tej. Aztán az egészet folyamatos keverés mellett felteszem a tűzre és besűrítem. Pár perc csak ez a művelet. Utána mehet a mélyhűtőbe, ideális esetben persze fagylaltgépbe, de az azért nincs minden levendularajongónál. Fagyasztás közben időnként átkeverem és amint jónak ítélem az állagát, be lehet falni. (A lányom szerint kitűnő az állaga akkor is, amikor éppen csak kihűlt. Darált jéggel összekeveri és már lapátolja is.)


Ha további levendula felhasználási ötleteket szeretnél, olvasd el ezt is!